Tanácsadási koncepció

Ezek a nők általában akaratlanul teherbe esnek tinédzser korukban. A gyermek világra hozásának mozgatórugói mindenekelőtt az anyaságban való identitás megtalálásának reménye, és az a törekvés, hogy ezt a szerepet jobban betöltsék, mint amit saját anyjukkal való kapcsolatukban tapasztaltak vagy tapasztaltak.

A legtöbb esetben már a kezdetektől egyértelmű, hogy a gyermek apja nem vállal felelősséget a családi életért. Ilyen körülmények között csak az egyes anyáknak sikerül térben elszakadniuk a származási családtól, a legtöbben a gyermekkel együtt a származási családon belül maradnak.

Az előkészületek ellenére a csecsemővel való élet még mindig meglepetés a fiatal nők számára, és nagyon keveseknek van kitartásuk a gyermek gondozására és gondozására, elsősorban magukra. A vágy, hogy folytathassuk az előző, szabadabb életet, egy idő után újra erősödik, csakúgy, mint a vágyakozás egy olyan partner után, aki "megmentheti" őt és a gyermeket is a szülőktől való elkerülhetetlen függőségtől és a saját élettervük megvalósításának értelmében.

A legtöbb ember érzelmi helyzete a gyermek iránti szeretet és áldozat, valamint a gyermek hibáztatása között áll, amiért megakadályozza az élet boldogságát.

A célcsoport aggodalma az első konzultáció során általában másodlagos, amely kezdetben elfedi a tényleges problémát.

A tanácsadó számára fontos, hogy teret és értelmet adjon neki, hogy kapcsolatba kerüljön a nővel.

További lépés a forgatókönyv és a kapcsolati struktúra vizuális megtervezése, amelyben a nő él, a körülötte lévő egyes emberek fontosságának mérlegelése és a benne elfoglalt pozíciójának meghatározása, majd tisztázása vele, hogy hová akar eljutni.

Az értelmesség szerint az egyes gondozókat, legyen szó az anyáról, a szülőkről vagy a gyermek apjáról, tanácsadásra lehet hívni, hogy tisztázzák, mely támogatások fontosak a nő és a gyermek számára, és melyeket hajlandóak nyújtani anélkül, hogy túlterheltek lennének.

A nővel való munkában a hangsúly azon van, hogy kikísérjük őt az érzések és befolyásoló erők kuszaságából, hogy felismerje és elfogadja a valóságot annak minden igényével és lehetőségével együtt, és ennek megfelelően hozzon döntéseket önmaga és a gyermek számára.

Ezeknek a lépéseknek a sikerében megtapasztalja azt az önbecsülés növekedését és erősödését, amire eredetileg vágyott, amikor a gyermekvállalás mellett döntött.

Az identitásvágy és a családalapítás személyes indítékai ennél a célcsoportnál azonosak, de az elképzelések, különösen a gyermekapa bevonása tekintetében, általában nagymértékben eltérnek a valóságtól.

A csecsemővel/kisgyermekkel való mindennapi életben a saját túlterheltség mellett elégedetlenség is van az összetartozás beteljesületlen gondolatával.

Ezen kívül ott van a szülők általában nemkívánatos befolyása, ami megnehezíti a nők számára, hogy elfogadják támogatásukat, még a gyermek gondozásában is.

A gyermekkel való kapcsolat így a párkapcsolati probléma tárgyává válik, amelyben a származási családok többnyire eltérő családi ideológiái nagy szerepet játszanak.

A partner hozzájárulását követelik, ugyanakkor az anya-gyermek kapcsolat beavatkozásaként vagy megzavarásaként élik meg.

A tanácsadást lehetőleg a párral végezzük. A családi értékek ideális eszméi és internalizálásai, amelyek a mindennapi életben csak töredékekben, szemrehányások formájában fejeződnek ki, könnyebben kommunikálhatók és tükröződhetnek ebben a keretben. Ebben a folyamatban fokozatosan kialakul egy különálló, közös koncepció az élet feladatainak kezelésére, amelyet aztán mindkettőnek támogatnia kell.

A szülőkkel és a szülőkkel való kapcsolatokkal azért foglalkoznak, hogy felismerjék a támogatás lehetőségeit, anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy teljesen ki vannak szolgáltatva a befolyásuknak.

A párkapcsolati vagy szülői munka pozitív hatása, hogy a gyermek lehetőséget kap arra, hogy lojalitási konfliktusok nélkül nőjön fel, és a szülői cselekvésben tájékozódhat.

Ily módon a fiatal szülők maguk teszik meg a szükséges lépéseket az érés és az elszakadás felé egy szabadabb és megfelelőbb jövő érdekében.

Évekig tartó családalapítás után, amikor a gyerekek már önállóbbak, gyakran konfliktusok merülnek fel a párkapcsolatban. A férfiak és a nők érzelmileg elhanyagoltnak érzik magukat, a nők küzdenek a hálátlan gondozói szereppel és a szakmai és egyéb lehetőségek elvesztésével, a férfiak hajlamosak házasságon kívüli kapcsolatokra, amelyekben úgy tűnik, hogy szükségleteiket jobban kielégítik. Annak ellenére, hogy korábban tudatosan döntött az életmód elfogadásáról, az ember saját elégedetlenségét szemrehányást tesz a partnernek. A vádakat sem lehet megcáfolni, hiszen a mulasztások és a változtatási kérések forrásából származnak.

Amikor a konfliktusos természet észrevehetővé válik a gyerekek számára, néha szorongva reagálnak, és nem biztosak abban, hogy korábbi szokásos életük folytatódik-e. Ez az egyik vagy a másik szülő iránti pártoskodásban is megnyilvánul, amelyet a szülők is szívesen fogadnak álláspontjuk helyességének megerősítéseként.

A vádak tényleges tartalmára való visszavezetése után közösen mérlegelhetjük, hogy a családon belüli változási vágyak megvalósulhatnak-e, és ha igen, hogyan, legyen szó bizonyos feladatok átszervezéséről, a párkapcsolati kapcsolat nagyobb szabadságának megteremtéséről, vagy az egyéni érdekek gyakorlásáról.

Az elidegenedés érzése átalakítható annak felismerésévé, hogy minden családtag az évek során kialakult, és új kommunikációs alapot kell találni, amely ezeket a témákat is magában foglalja.

Ez a munka feltételezi mindenki akaratát, hogy ne váljon el.

A partner életkorában az életszakaszban gyakran előfordul, hogy a különböző kapcsolatokból származó gyerekek legalább szakaszosan, családi kontextusban találkoznak, majd újra elválnak, amikor más partnerkonstellációk merülnek fel. Ez nagyfokú rugalmasságot igényel mind a szülők, mind a gyermekek számára, különösen azért, mert azt is meg kell határozni, hogy kinek van a fő lakóhelye, hol és ki látogat.

A problémák kialakulásában és kezelésében lényeges szerepet játszik, hogy az érintettek milyen mértékben távolodtak el a klasszikus család eszményképétől, vagy hogy a különböző kapcsolatok, különösen a gyermekekkel vagy a gyermekek között, mennyire alakulhatnak ki.

Kisebb gyermekek esetében általában az anya marad a stabil gondozó, aki viseli a felelősséget is, térbeli és érzelmi feltételeket teremt, az új partner pedig lehetőség szerint férfi gondozója lesz a gyerekeknek. Saját gyermekei számára ideális esetben az apa szerepét kell betöltenie, függetlenül attól, hogy együtt vagy külön élnek, ami időt, energiát és anyagi forrásokat is elvesz az új partnerségtől.

Ez a konfliktusok gyakori forrása, mint például a kivételezés/elhanyagolás kapcsolódó kérdése.

A szülőséggel kapcsolatos tanácsadásnak tisztáznia kell a figyelem és a gondoskodás szükségességének mértékét és jellegét az új konstellációban. Ha a másik családi helyzetben vannak olyan formáló erők, amelyek erős befolyást gyakorolnak és elegendő támogatást is nyújtanak, akkor nincs értelme ezt ellensúlyozni, inkább egy további szeretetteljes kapcsolat felajánlásának kell léteznie.

Másrészt azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs erős kötődési figurájuk kívül, elkerülhetetlen, hogy felelősséget vállaljanak a boldogulásukért.

Az érintettek közötti kommunikációt a gyermekek érdekében kell lehetővé tenni, de a pillanatnyi igényeknek megfelelően, és nem a múlthoz kapcsolódóan.

A partnerséggel kapcsolatos tanácsadás hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ismételten követelje meg a partner hűségét, és ezt maga biztosítsa. Itt is a jelen és a lehetséges jövőtervezés áll a középpontban, nem pedig a múlton.

A családon belüli erőszak az együttélés bármely szakaszában előfordulhat, de a talaj, amelyen virágzik, mindig a függőség, akár a kisgyermekes nők kötődése és/vagy a csak együtt elsajátítható anyagi feladatok révén, vagy egyszerűen a személyiségben az erőszakra való hajlam révén.

Az erőszak fogalma magában foglalja a fizikai, pszichológiai és szexuális erőszakot.

Az erőszak áldozatai túlnyomórészt nők, gyakran gyermekek és alkalmanként férfiak.

Az erőszak gyakran hosszú éveken át tartó ciklusa az eszkaláció, a kitörés, az azt követő bűntudat fázisaiból áll, amelyeket nyugodtabb idők követhetnek. Az elkövető bűntudata többféleképpen fejezhető ki, legyen szó arról, hogy a bűntudatot megosztják, és az áldozatot jelentős részével vádolják. A valóság eltorzításának rovására az áldozatnak is el kell ismernie bűnösségét.

Az elkövetők bűntudatát az áldozattal szembeni fokozott kegyetlenséggel is el lehet kerülni.

Az erőszakos cselekmény gyakran alkoholos befolyásoltság alatt történik, ilyenkor a bűntudatot az őrületre bízzák, és a történtekért való felelősséget a biztosítékok, hogy ez soha többé nem fog megtörténni.

Az olyan megbékélési stratégiák, mint az ajándékok és a kifejezett együttműködés, annak biztosítására szolgálnak, hogy az áldozat ne vonjon le semmilyen következtetést, és reményt keltsen a kapcsolat javulására.

Ezen okok miatt az erőszak körforgását nagyon nehéz megtörni.

Ha az érintett nők mégis felkeresik a tanácsadó központot, különös gondot kell kapniuk, mert veszélyben vannak, és sok védelemre van szükségük. Nehéz megbirkózniuk azzal a nyomorúsággal is, amelyben éveket töltöttek, és hogy nincs csodaszer az erőszakos emberek megváltoztatására.

A rémült nők számára nehéz elképzelni, hogy az erőszak panasz útján történő nyilvánosságra hozatala az erőszak megfékezését eredményezné. Azt a tényt sem könnyű elfogadniuk, hogy az elválás az egyetlen kiút, különösen azért, mert ez a lépés általában a kifelé működő családi élet és az egzisztenciális biztonság feladásával jár.

A tanácsadó számára nagyon nehéz felmérni a veszélyt és megítélni, hogy a női menedékhelyen való tartózkodás mikor válik elkerülhetetlenné a nő/gyermekek biztonsága érdekében.

A valóság torzulásának korrigálása fontos feladat a tanácsadási folyamatban, amelynek során a nő maga is jobban fel tudja mérni helyzetét, és hajlandóvá válik a szükséges lépések és változtatások megtételére.

Azok a nők számára, akik megszerzik ezeket a felismeréseket, elképzelhetetlen, hogy az erőszakos cselekmények büntetőjogi következményei alacsonyak-e vagy egyáltalán nem az elkövető kárára a válás okainak súlyozásában. Az elszenvedettek jóvátétele, amely szükséges az igazságérzethez és az azzal való megbékélés belső folyamatához, még várat magára.

Az elkövető nem tesz jóvá olyan jóvátételt sem, amely lehetővé tenné az okozott szenvedés betekintését, és ezt követően esetleg elnyerné az áldozat bocsánatát.

Bármennyire is előnyös a közös megegyezéssel történő válás lehetősége, a korábbi házassági erőszak esetén lehetetlenné teszi ezeket az alapvető belső folyamatokat, és a bűnösség kérdésében a valóság torzulása megmarad.

A tanácsadónak kompenzálnia kell ezeket a hiányosságokat, és végig kell mennie ezeken a folyamatokon vele a nevében, hogy a nő szabadon kezdhesse a kielégítő újrakezdést.

Azoknál a nőknél, akik évek óta ilyen kapcsolatokban élnek, gyakran olyan védekező magatartás alakul ki, amelyet a körülöttük lévők agresszivitásnak érzékelnek, és amelyet gyakran a különválás után is fenntartanak.
Csak az a jel, hogy ezek a viselkedések már nem értelmesek, hanem inkább kedvezőtlenek önmaguk számára, arra készteti őket, hogy idegenek legyenek a természet számára.

A válás/különválás befejezése után a romboló hatás gyakran folytatódik az évekig tartó felügyeleti jogvitában.

Ahelyett, hogy az erőszak lehetőségét elfogadhatatlan jelenségként kezelnék a terápia/gyógyítás számára, a normalitás látszatát küzdik le, és a kóros részeket a gyermek anyja elleni vádak/vádak formájában elutasítják.

Ennek eredményeként a nők gyakran igazolják magukat a bíróság előtt. Az apák gyermekeikkel való kapcsolattartáshoz való joga, amelyet korábban hevesen követeltek tőlük, teljesen érdektelenné válhat, miután elérték, és a gyerekek elhagyatottnak érzik magukat. A bíróság és az ifjúsági jóléti szolgálat azonban nem írja elő számukra, hogy mi szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét, hanem úgy tűnik, hogy az apák olyan szabályokat állítanak fel maguk számára, amelyek a legjobban megfelelnek jelenlegi érdekeiknek, legyen szó tartásdíjról, az anya károsításáról vagy a gyermekek manipulálásáról.

A tanácsadó felvilágosító és egyben megnyugtató álláspontot képvisel a nővel szemben, amikor meg kell ismertetnie vele a valóságot.

Ez is megerősíti a nőt, hogy képes legyen elhagyni az igazolás pozícióját, és visszaszerezni a teret, hogy nyilvánosan kifejezhesse saját felfogásait és ötleteit.

Ezeknek a döntéseknek és fejlesztési folyamatoknak a kimenetele jelentős hatással van az időskori nők életminőségére.

E fájdalmas tapasztalatok után sokan már nem hajlandóak új partneri kapcsolatba lépni. A karrier előrehaladása is kevésbé elképzelhető és kevésbé reális számukra. Hasonlóképpen, a gyermekekkel való kapcsolatot a hűség és a leértékelés konfliktusai jellemzik.

Betegségre való hajlamuk meglehetősen magas, a korengedményes nyugdíjba vonulás szinte lehetetlen, és legtöbbjük a létfenntartási szinten él.

Ezeknek a nőknek a tanácsadóval való kapcsolat gyakran megtestesíti a világ jóságát, amiben már nem tudtak hinni minden csalódásuk ellenére, mert ismeri az igazságtalanságokat és a szenvedés történetét, és kiáll mellettük.

A tanácsadó számára fontos, hogy támogassa az életminőség javítására irányuló törekvést, valamint a más emberekbe vetett alapvető bizalmat.

Mindez azt mutatja, hogy mennyire releváns a társadalmilag releváns a folyamatos női és tantárgyspecifikus tanácsadói munka, amely hosszú távon kíséri az egyéni és kollektív változásokat.

A holisztikus, élettörténet-orientált női tanácsadás fogalma, amely mindig a társadalmi fejleményekre utal, elérhető a Frauenforums honlapján.